Ugrás a fő tartalomra

Lettem-e IT építész?

Voltak már bejegyzéseim az IT / Hálózat és építészet kapcsolatáról és még remélem lesznek is ilyenek a jövőben. Úgy gondolom, hogy Mo-n modernizációra van szükség az építőipari projektek tervezése és persze a kivitelezése kapcsán, a tervezés terén szemlélet váltásra van szükség, valamint a kivitelezés módját is érdemes reformálni.


Nos előző bejegyzésemben írtam már azzal kapcsolatban, hogy tervezői jogosultsági babérokra szeretnék törni, és április 9-én neki veselkedtem a IT résszakterületi vizsgának ... dobpergés.... és sikeresen teljesítettem a vizsgakövetelményeket így HI-V jogosultság mellett az IT és ott szerepel a megújult mernokvagyok.hu oldalon.

A vizsga nem volt könnyű és jöttek meglepő kérdések, de bőven sikerült olyan eredményt elérni, hogy nem volt szükség online szóbelin szépítenem.

Úgy gondolom, hogy beteljesítettem azokat a célokat, amiket az középiskolai és egyetemi években célul tűztem ki magam előtt, így most kicsit megpihenek és ismereteim bővítését inkább a tudományok irányába fordíthatom hiszen itt is rengeteg olyan téma van, amik a jövő technológiai standardjait határozhatják meg. 

Addig is kitartást!

Pá

Érdekesebb bejegyzések

FortiGate - SEC előfizetésen túl

Végre megvan az új NGFW a cégben, megvettétek 3 vagy 5 éves enterprise vagy utp bundle-ben és biztonságban érzitek magatok (Szárazabb, magabiztosabb érzés nem?), hiszen van IPS , webfilter, antivirus stb... security profile, ami megvédhet az ismert támadásokkal szemben. Nyugodtan "hátradőltök" és készítitek az auditokhoz szükséges riportokat a FortiAnalyzerből... biztonságban eltelik az 5 év és "váratlanul ér" előfizetés megújítása, nincs budget, pánikolva néztek valamilyen alternatív alsópolcos megoldást, amit még be tudtok szerezni és kidobnátok a jó hardvert, ami éveken keresztül stabilan szolgált titeket... Ne tegyétek! Mutatom milyen feature-ket használhattok tovább ingyen: Persze az alábbi megoldások nem minden végfelhasználónak jelentenek megoldást a problémákra és kihívásokra, de KKV szektorbnan vagy olyan esetekben, ahol nem szükséges IPS, anitvirus, webfilter, még jól használhatók tovább ezek a hardverek/szoftverek előfizetések nélkül. Fontos, ha egyébként...

CCIE #69065 - SRv6, most már tényleg átállunk IPv6-ra?

Röviden: NEM Hosszabban: Nem egészen, a teljes IPv6 átálláshoz nem elegendő csak a hálózat eszközök (több mint 10 éve meglévő) képességeit kihasználni, hanem ehhez a teljes informatikai iparágnak kellene paradigmaváltáson átmenni, ami azt jelenti, hogy a felhasználói (business és consumer) alkalmazásoknak minden kétséget kizáróan nagy rendelkezésre állással kellene támogatni a TCP/IPv6 stack-et (sok helyen tapasztaltam, hogy még a TCPv4-et sem sikerült minden kétséget kizáróan jól implementálni, de még operációs rendszerek szintjén sem). Viszont a szolgáltatók a publikus IPv4 kifogyást megelőzendő a szolgáltatói környezetet már migrálhatják IPv6-os hálózatra, ami megfordíthatja a korábbi, IPv6 over IPv4 (MPLS vPE6) vagy dual-stack (Internet) architektúrát  akár natív  IPv4 over IPv6 (SRv6) jellegű felállásra. A teljes képhez sok mindent tisztába kellene tenni, de élek az alkotói szabadsággal és úgy vagyok vele, hogy nem célom most itt mindenkit telekommunikációs mérnökké avanz...

Fortinet minősítési rendszer változások - avagy a FortiThanos lecsap

 A Fortinet bizonyos időszakonként megváltoztatja a vizsga rendszerét és minősítési rendszerét...  Amikor 2018-ban elkezdtem foglalkozni a Fortinet Network Security megoldásaival, akkor még "lázasan" NSE4 vizsgára készültem, ami FortiGate alapok mellett néhány advanced témát is érintett.  Ekkor már átesett a Fortinet egy vizsgarendszer átalakításon, és korábban FCNSP (Fortinet Certified Network Security Professional) minősítések lettek NSE4 minősítéssé. Még ebben az időszakban terveztem tovább lépni NSE7 szintre, ami akkor egy vizsgával megléphető volt aztán bummm! Jött a vizsgarendszer átalakítása és a korábban NSE1 - 8 minősítések új rendszerbe kerültek.. Az NSE1 - 3 -ből lett a az FCF ás FCA azaz Foundamental és Associate minősítések (ezek online elvégezhető tanfolyamok és nem proctored vizsgák) NSE4 + NSE5 vagy NSE6-ből lettek az az FCP minősítések (Professional) NSE7 vizsgákból illetve azok kombinációiból lettek az FCSS minősítések (Specialist)  NSE8 pedig FCX a...

CCIE SP v5.x Lerning journey #xxxxx3 Deep Dive of IGPs: OSPF part 1

 Everything what you do not want know about the OSPF! In a Service Provider network, one of the most important part is the IGP (Interior Gateway Protocol). Why? Because the network core convergence and routing strategy is depend on the IGP routing rules. If the IGP can not support some features what  are needed for the traffic engineering, it could be a  future operation or development problem. So SPs select IGPs which are satisfy every operational and business needs, and it will be a future proof protocol. Many of service providers typically choose OSPF or ISIS for IGP, because: - they are RFC and ITU-T conform, vendor independent protocols (in general) - they support MPLS traffic engineering features (OSPF opaque LSA 10 11) - link-state routing protocols, which means  that these can provide faster convergence than vector-path or distance vector protocols, and they are more scalable. What is OSPF?  OSPF (Open Shortest Path First) protocol is a dynamic link-stat...